8. fejezet - Kísért a múlt

8. fejezet

Kísért a múlt

A mai napom enyhén szólva is borzalmasra sikerült. Jace kiborulása még mindig összeszorítja a szívem és ha még ez nem lenne elég alig fél órája tudtam meg hogy, a Bukott Angyalok nagyon.. nagyon rosszak. A poén pedig az hogy, erről egy kívül álló sem tudott egészen eddig. Miután megkaptam a magyarázatot Jevtől haza hozott de nem ment el. Magnusal vitáznak épp a konyhába. Magnus se tudott semmit se erről az esküs megszállós dologról pedig ő még többet látott mint én.
A hangokból leszűrtem hogy, Alec is csatlakozott hozzánk és úgy tűnik a " most ez egy rossz vicc?" és az " ó anyám"-ban kimerül a szókincse.
Tudom hogy, ki kéne mennem a szobámból de ahogy haza értünk bemenekültem és becsaptam az ajtót.. és még nem készültem fel hogy, ki menjek a csatatérre.
Öt percet adtam még magamnak hogy, lenyugodjak és kisétáltam az ajtón. Majd a küszöbön lefagytam. Jace ült a konyhapulton és ő is abban a pillanatban emelte rám a tekintetét.
- Na végre Tessy. Te ezt tudtad?! - Magnus hangjára összerezzentem.
- Engem is csak ma világosítottak fel.. - mondtam halkan majd a tekintetemmel Jevet kerestem. Az ablaknál állt és eléggé mérgesnek tűnt.
- Ez egyszerűen.. még is hogy, maradhatott titokban ennyi éven keresztül? Oké felfogtam hogy, eskü és stb de akkor is. - Alec most már nyugodtabb hangnemben beszélt Jevvel. Vagyis most már nem ordított.
- Az eskü az eskü. - válaszolt most Jace. - Eddig is tudtad milyen az eskü. Viszont egyet nem értek.. Jev.. ugye? Mért mondod el ezt nekünk? A saját fajtád ellen mész ezzel.
- Mert belefáradtam. Békét akarok. - adta a választ Jev és tudtam hogy, ezt szívből mondja.
- Van valamilyen módja hogy, véget vessünk ennek? - kérdezte Alec miközben leült egy fotelba és az ölébe vette Magnus macskáját.
- Dolgozom rajta. Egyenlőre még nem jöttem rá hogy, tudnánk kijátszani az esküt. - mondta Jev egy fáradt sóhaj kíséretében.
- Rendben. - válaszolt neki Jace majd figyeltem ahogy leugrik a szekrényről és egyenesen elém sétál.
- Tessy. Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte halkan tőlem mire Jev, Alec és Magnus egyszerre kapták oda a fejüket. Gombóccal a torkomban lassan bólintottam.

Alig csuktam be az ajtót a szobámon Jace rá is kezdett.
- Nem így kellett volna reagálnom rád de értsd meg.. nem épp a legjobb napjaimat élem.. - a hangja halk volt miközben a szekrényemen babrált egy nyaklánccal.
- Megértelek. Tényleg.. őszintén sajnálom de nem voltam képes előbb elmondani. Iszonyú teher volt ez számomra és annál nehezebb volt tőle megszabadulnom. - válaszoltam neki miközben a falnak dőltem az ajtó mellett.
- Sajnálom hogy, kiborultam. - mondta és egy kicsi mosolyra húzta a száját. A mosolya engem is mosolyra késztetett és kezdett felengedni a fagyos belsőm.
- Nem haragszom. - mondtam neki őszintén mosolyogva. Tényleg nem haragudtam rá akkor és most se tudok. Csak önfelett boldogságot érzek még az életemnek hívott zűrzavar közepén is.
- Akkor te most tulajdonképpen mim vagy? Olyan nagynéni féleség? - kérdezte most már vigyorogva.
- Umm.. annyit tudok lekövetni hogy, a rokonom vagy. De a nagynéni tetszik. - válaszoltam neki elgondolkozva. Tényleg nem tudom pontosan minek is lehetne minket nevezni.. szerintem ennyire hosszútávra nem lehet visszakövetni hogy, mégis milyen rokoni kapcsolatról van szó.
- Megegyeztünk. Kérdezhetek egy személyeset? - kérdezte Jace most már egyenesen rám nézve.
- Persze. - válaszoltam neki de a gyomrom kissé megremegett. Valamiért úgy érzem kényes témáról van szó..
- Azt már felfogtam amiről az előbb kint vitáztunk. De áruld el... mégis hogy ismerted meg Jevet? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.
- Megkeresett. Nem olyan rég.. egy másik üggyel kapcsolatban a segítségemet kérte. - válaszoltam neki óvatosan mert nem tudtam Jev mennyit árult el a nagyközönségnek a saját dolgáról.
- Személyes? - kérdezte vigyorogva.
- Eléggé.. - válaszoltam neki majdnem elpirulva.
- Akkor hagyjuk. - mondta majd elmosolyodott én pedig megnyugodtam. Nem akarom Jev dolgait kikotyogni.. de megfogadtam hogy, ezentúl Jacenek semmiféle képp nem fogok hazudni.

Boldog mosoly ült a számon miközben a konyhában sürögtem forogtam. A mai nap után kell egy kis jutalom így a palacsinta mellett döntöttem. A fülembe dugtam a fülhallgatóm és a kedvenc számaim hallgattam és teljesen megfeledkeztem arról hogy, alig 2 órája még a teljes lelki összeomlás szélén álltam.
Épp lezártam a tűzhelyet és fordultam meg a palacsinta sütő serpenyővel hogy, elmossam amikor beleütköztem Jevbe.
Kihúzta a fülemből a fülest és mosolyogva elvette a koszos serpenyőt.
- Segítek.. - kaptam a magyarázatot miközben már neki is állt a mosogatásnak.
- Hagyd, inkább szólj a fiúknak és üljetek le enni. - mondtam neki nevetve.
- Angyalom.. én nem szoktam enni. Legalábbis nem szükségszerű. - mondta kicsit szomorkás mosollyal.
- Uhmm.. Elfelejtettem hogy... - nyögtem és eléggé bugyutának éreztem magam.
- Nem érzek. - fejezte be helyettem a mondatod Jev majd megtörölte a kezét.
- Vacsora idő van fiúk! - kiabálta el magát Jev mire mindenki alig 10 másodperc alatt az asztalnál ült és éhes szemekkel nézték ahogy eléjük raktam a palacsintát.
Kulturáltnak nem mondanám azt ahogy Magnus, Alec és Jace egymás után falta be a palacsintákat miközben arról veszekedtek, hogy mikor szóljanak a Klávénak. A gondolataim megint Jev körül forogtak.
Hirtelen erős fejfájás tört rám. Lüktetett a halántékom és apró foltok jelentek meg a szemem előtt. Első gondolatom az volt hogy ez még mindig az Isabella által elszenvedett dolog utóhatása de azonnal el hessegettem az ötletet. Elnézést kértem tőlük majd besprinteltem a szobámba. Nagyjából észre se vették hogy eltűntem annyira elvoltak foglalva még mindig egymás meggyőzésével és a palacsintával.
Hál istennek a szobámhoz tartozik egy külön fürdő szoba amiért a mai napig áldom Magnust hogy ilyen lakást vett. A csaphoz mentem és megtámaszkodtam a peremén majd a tükörképemet kezdtem vizsgálni. A hajam tűrhető hullámokban foglalt helyet a vállaimon. A szemem alatt viszont hatalmas karikák voltak. Frusztráltam fújtattam egyet majd megmostam az arcom hátha az enyhít egy kicsit a fejfájáson.
"Aztán hirtelen elsötétült minden majd amikor újra láttam a szemeimmel rémültem forgattam a fejem mert ugyan még mindig a fürdőszobában álltam de teljesen máshogy nézett ki. Olyan volt minta a látásom megromlott volna, a színek alig látszottak és félhomály volt.
Elájultam. Biztos elájultam és most álmodom. 
A látásom kezdett hozzá szokni az álombeli körülményekhez. Egy emlék kezdett derengeni. London.. Régen.. A bátyám  Ahogy ez tudatosult összerezzentem. Ez volt életemnek az a része amit szerettem jó mélyre eltemetni magamban. Egy alak jelent meg az ajtóba. Magas, vékony testfelépítésű szőke bozontos haj. 
- Nate.. - nyögtem anélkül hogy tudatosult volna bennem hogy hangosan is megszólaltam. A hangomra Nate elmosolyodott.
- Hugom.. Rég láttalak! - mondta olyan nyájas hangnemben amitől felfordult a gyomrom. 
Csak álmodom. Nyugodj meg. Nincs itt igazából. Ébredj fel, ébredj fel! Hiába mondtam magamban imaként a szavakat nem tudtam megnyugodni. A félelem beitta magát a bőröm alá, jeges érzéssel elhatolt minden egyes porcikámba egészen addig amíg úgy éreztem hogy pillanatokon belül megfagyok.
- Csak beszélni szeretnék veled. Nem akarlak bántani és nem is tudnálak. Ez csak egy álom. - kezdte Nate védekezőhangnemben. Persze ezzel teljesen az ellenkezőjét érte el annak amit szeretett volna. 
- Takarodj ki az álmomból! Annyi éven át kitudtalak zárni az agyamból. Nem akarlak vissza engedni. Elakarlak felejteni. Ki akarom törölni még az emlékét is annak hogy te valaha léteztél. - mondtam neki összeszorított fogakkal. 
- Tessy hallgass meg kérlek. Nagyon nehéz volt eljutnom hozzád. Nem haltam meg. Azóta is a pokolban vagyok. A lelkem még él és oda vagyok láncolva örökre. - a hangja halk volt és minden egyes szava hatalmas súllyal nehezedett a vállamra. Erről én mért nem tudtam? Annyi éven át végig abban a hitben voltam hogy meghalt. Eltűnt. Nem létezik többé. Majd eszembe jutott valami ami felett elsiklottam. Álmodom. Ez csak egy rossz.. nagyon rossz álom. Semmi se igaz belőle. 
- De igaz. Minden szavam igaz. - mondta Nate a földet bámulva. 
- Mégis hogy? Ez nem lehet valóság! Te meghaltál! - kiabáltam rá ijedtemben. 
- Amikor megöltetek Magnusal nem haltam meg. A pokolra száműztetek.. Valamiért nem sikerült megölnötök teljesen. Én sem értem mért. Megváltoztam Tessy. Volt időm gondolkozni.. megbántam mindent amit veled és mindenki mással műveltem de akkor még csak egy idióta gyerek voltam. Annyira sajnálom. - a szavaitól könny szökött a szemembe. Akár mit is tett, nem bírtam gyűlölni. A bátyám, vele nőttem fel. Még ha el is árult a szívem mélyén szerettem még mindig.
- Miért kerestél meg most? Mi értelme? - kérdeztem tőle halkan. A hangom remegett akárcsak én. Még mindig fáztam. 
- Jóvá akarom tenni a bűneim. Meg akarlak védeni. Nem bízhatsz Jevben. Áruló. - a szavai úgy fájtak hogy akár pofon is vághatott volna. Talán az is kellemesebb lett volna ennél. 
- Hahh.. Ezt pont neked kéne elhinnem? - a hangom ugyan cinikus volt de legbelül szíven ütött amit mondott és az agyam egy része elhitte amit mondd. 
- Könyörgöm! Vigyázz vele! - a hangját már alig hallottam. A arca kezdett elmosódni majd teljesen eltűnt. Újra sötétségben voltam. "
Még mindig a tükör előtt álltam és úgy szorítottam a mosdókagylót hogy belefájdultak az ujjaim. A lábam remegett, a gyomrom pedig kavargott.
Próbáltam mély levegőkkel megnyugtatni magam de egyre csak remegtem. A gondolataim cikáztak, egyre csak szorító fájdalmat éreztem. Mintha a szívemet szorongatták volna. Jev nem áruló. Ebben biztos vagyok, de mégis.. Nate.. mi van ha ez nem rendes álom volt? Mi van ha ez is olyan álom mint ahogy Jevel voltam? Akkor viszont igaz, tényleg nem halt meg és a pokolban ragadt.
Észre se vettem hogy időközben leültem a padlóra. A térdeimet felhúztam és átöleltem őket így próbáltam elüldözni a belsőmben ragadt hidegséget amit még az álom hozott rám.
Halk kopogás térített vissza a gondolataim tengeréből. Meg se kellett mozdulnom, éreztem hogy Jev guggol le mellém.
- Angyalom.. mi baj? - a hangja halk volt és megnyugtatott az érintése ahogy megsimogatta a karom.
- Nem tudom.. Álmodtam vagyis.. 100%ig biztos vagyok benne hogy ébren voltam de mégis.. - motyogtam magam elé, nem tudtam mennyire érhető az amit magyaráztam.
- Hmm.. látomás. Valaki megkeresett téged. Ki volt az? - teljesen normális hangnemben kérdezte mintha ez mindennapos dolog volna. Neki talán de nekem nem... Uhh.
- Látomás?! Közel 200 éves vagyok Jev és eddig soha de soha nem történt velem ilyen. Mégis hogy? - szegeztem neki a kérdést zavarodottságomban.
- Nyugodj meg kérlek és mesélj el mindent. Ha tudok segítek. Mindenben szeretnék neked segíteni Angyalom. - próbált megnyugtatni nem sok sikerrel.
- A látásom elhomályosult. A színeket alig láttam.. és egyszer csak megjelent .. uhh.. Nate. - a neve alig volt csak egy halk suttogás.
- Nate? - érdeklődve figyelte az arcom miközben a ujjainkat összefonta.
- A bátyám volt. - adtam a választ
- Angyalom.. - nyögte Jev majd lerogyott mellém és az ölébe húzott. Az arcomhoz emelte a kezét és elmorzsolt egy könnycseppet az ujjaival. Észre se vettem hogy sírok. Nem tudom meddig ültünk ott a padlón de Jev azután se engedett miután már abba hagytam a sírást és a remegést. A belsőm már rég felolvadt Jev közelségétől. A gondolataim ugyan még kavarogtak de már jóval könnyebb volt derűsen látni a világot.
- Mit mondott hogy ennyire kiborultál? - kérdezte Jev nagyon halkan.
- Képtelenségeket beszélt. De ha azt mondott hogy nem álmodtam.. hanem látomás.. akkor még is igaz amit mondott. Azt mondta hogy a pokolban van, nem halt meg hanem ott ragadt a lelke. Pedig mi megöltük.. Jev mi megöltük! - hadartam el miközben a könnyeim újra előtörtek.
- Azt mondta hogy jóvá akarja tenni azt amit velem tett. Megakar védeni.. Tőled. Azt mondta ne bízzak benned mert áruló vagy. - az utolsó mondatot már csak suttogtam.
- Értem. Mi lesz most? - kérdezte Jev halkan. Felemeltem a tekintetem és mélyen a szemébe néztem. Azokba a gyönyörű fekete szemekbe amik úgy vonzottak.
- Nem hiszem hogy áruló vagy. Bízok benned. - válaszoltam neki miközben össze érintettem a homlokunkat mire egy megkönnyebbült sóhaj szökött ki Jev száján.
- Szeretlek. - mondta Jev majd közelebb hajolt és az ajkát az enyémre nyomta. Először óvatosan, gyengéden majd amikor viszonoztam akkor elengedte magát és átengedte a testét a vágynak. Az agyam szokás szerint kikapcsolt és csak rá koncentráltam. Az ujjaim kitapogatták a felsője szélét majd elkezdtem felfelé húzni mire Jev egy pillanat alatt áthúzta a fején a pólót és a padlóra dobta. Azonnal a mellkasára tettem a kezem és felfedeztem minden egyes centiméterét. Az ő keze is bejárta a testem majd a gerincemen felfelé haladva a tarkómnál gyengéden belemarkolt a hajamba és hátra felé húzta. Amint hátra billent a fejem a nyakam kezdte el csókolgatni. Minden egyes apró csóktól egyre nagyobb forróság lett úrrá rajtam.
" - Angyalom.. meddig mehetek? - " hallottam meg Jev hangját a fejemben mire felkuncogtam.
- Ohh. Fogd be és csókolj! - mondtam neki nevetve mire felvillantott egy gyilkos mosolyt.
- A kérésed számomra parancs. - válaszolt majd felállt még mindig a karjaiban tartva és elsétált az ágyig. Gyengéden letett rá és fölém hajolt mire én beakasztottam az ujjam a nadrágja szélébe és magamra húztam. Rég nem voltam már férfivel. Sőt egyenesen abban a hitben voltam hogy soha többet nem lesz ilyen. Most még is úgy viselkedtem mint egy tini aki túl teng a hormonoktól de nem érdekelt. Csak ő érdekel és hogy mekkora boldogság járja át minden egyes porcikám.