10. fejezet
Következő megálló a pokol...
Két nap telt el a raktáras incidens óta de még mindig ki van akadva mindenki. Jack-et és Danielt magunkkal hoztuk az Intézetbe és el vannak zárva. Isabella megint nyom nélkül felszívódott de legalább már nincs nála Jev tolla. A Klávé ma jön az Intézetbe és kihallgat mindenkit mivel most már tudnak a Bukott Angyalokról így eléggé zabosak. Most itt ülök az Intézet könyvtárába, szebbnél szebb és érdekes könyvek vesznek körül még se tudom értékelni.. Az agyam csak azon jár, mit fognak szólni Jevhez. Félek, hogy büntetést kap ő is. Jace, Alec és Magnus.. sőt még Clary és Izzy is azzal nyugtat kiállnak mellettünk de szerintem ez édes kevés lesz.
- Áááá szóval itt vagy. Mondjuk gondolhattam volna. - szólalt meg Magnus a könyvtár ajtajából majd lassan mellém sétált az ablakpárkányhoz.
- Ja.. tudod a szokásos hely. - válaszoltam neki mosolyogva. Régen, nagyon régen amikor megtudtam, hogy mi vagyok a Londoni Intézet lakói vettek a szárnyuk alá, illetve Magnus. Akkor is általában a könyvtárba menekültem ha egyedül akartam lenni. A könyvek mindig megnyugvással töltöttek el. Ha olvasok olyankor beleélem magam és olyan mintha az én életem lenne az amiről olvasok. Sokszor elképzeltem milyen lenne ha normális lennék. Nem élnék örökké és nem tudnék bárkivé átalakulni kedvem szerint. Hosszú, hosszú éveken keresztül fogalmam sem volt, hogy Boszorkánymester vagyok. Nem tudtam erről a világról ami megóvja az embereket és még is annyi szörnyűségnek ad helyet magában. Bár mostanra elfogadtam, hogy démonvér van bennem..
- Még egy óra és itt vannak. Bevallom.. izgulok. - mondta maga elé Magnus miközben szórakozottan csavargatta az ujjára a hajamat.
- Örülj neki, hogy csak izgulsz. Én rettegek. - mondtam neki felnevetve. Rettegek, a gyomrom görcsben van és lüktet a halántékom.
- Nyugalom.. Tényleg a lábad, hogy vagy? - kérdezte majd meghúzta a hajam mivel látta, hogy nem rá figyelek.
- Jól, jól.. maradt egy kis heg de ennyi. - mondtam neki miközben felhúztam a nadrágom, hogy megmutassam neki.
- Tényleg szép lett. Reggeliztél már? - kérdezett vissza majd lerántott a párkányról és kifelé kezdett húzni a könyvtárból.
Az étkezőbe érve csapkodást hallottunk meg iszonyatos nagy csörömpölést majd Izzy káromkodása ütötte meg a fülünket. Magnusal mosolyogva álltunk meg az ajtóba és figyeltük ahogy Alec és Izzy veszekszik. Olyan hétköznapi volt ez, hogy pár pillanatig teljesen megfeledkeztem a mai nap súlyától.
- Alec ha csak gúnyolódni tudsz akkor el is mehetsz. Nem kötelező itt ülnöd és nézned mit csinálok. - fortyogott Izzy miközben egy serpenyőt pakolt el a szekrényben.
- Az nem gúnyolódás ha megmondom, hogy nem tudsz főzni és jobban járna mindenki ha inkább rendelnénk egy pizzát. - mondta röhögve Alec és még időben hajolt oldalra mielőtt eltalálhatta volna az Izzy által elhajított serpenyő.
- Hóhóóó. Hátra az agarakkal kislány! Mély levegő.. Nem bántjuk a testvérünket. Főleg ha az én kedvesem az! - szólalt meg nevetve Magnus majd oda suhant Alec mögé és megölelte mire Alec teljesen elvörösödött. Izzy visszavett a lendületből de még mindig szikrákat szórtak a szemei amikor kiviharzott a konyhából.
- Szegény.. Csak jót akar. - mondtam utána nézve. Tényleg sajnálom.. ő is csak próbálja lekötni magát, valamivel elterelni a figyelmét. Megértem.. én is állandóan azt teszem mégse sikerül.
- Ne aggódj Tessy, mindig ezt csinálja. Duzzog egy kicsit aztán megbékél. De higyj nekem, tényleg jobban járunk ha nem főz.. Borzalmas amit a kajákkal tud csinálni. - mondta mosolyogva Alec majd lehajolt a serpenyőért és a helyére tette.
- Srácok! Könyvtár. Most! - ordított be a konyhába az ajtó előtt elsprintelő Jace mire mindannyian elsápadtunk.
A könyvtárban annyi Árnyvadász volt, hogy a hatalmas asztalt teljesen elfoglalták és még mellette is álltak páran. Jev-et két mogorva kinézetű férfi fogta közre és harag öntött el amikor észre vettem, hogy a keze meg van kötözve egy vékony kis ezüst lánccal. Bár vékony, és úgy tűnik egy gyenge rántástól elszakadna.. biztos vagyok benne, hogy nem így van. Magnus mellé sétáltam az ablak párkányhoz és fáradtan felsóhajtott. Biztos, hogy ez el fog tartani egy darabig.. és félek nem lesz jó vége. Főleg nem Jev számára.
- Üdvözlök mindenkit aki ma részt vesz a gyűlésen. Engem nyugodtan hívjanak csak Inkvizítornak. Amennyiben nem szólal fel a Klávé, én képviselem őket. Tehát.. ha jól tudom Izabella Lightwood a maga szülei, akik az Intézetet vezetik perpillanat nem tartózkodnak itt. Jól tudom, hogy Idirisben vannak? - fordult unottan a nő Izzy felé aki olyan harciasan állt Alec mellett minta legalább csatába készülne.
- Igen, Idirisben vannak. Nem tudtak haza utazni ilyen gyorsan. - válaszolt hidegen Izzy. Láttam, ahogy az ökölbe szorított keze megremeg.
- Rendben. Ki képviseli az Intézetet amikor nincsenek itt? - kérdezte még mindig ugyan olyan hangsúllyal az Inkvizítor.
- Én. Alexander Lightwood. - szólalt fel Alec. Nem is tudtam, hogy már nem számít gyereknek. Az Árnyvadászok nagyon szigorúan veszik az ilyesmit és csak bizonyos kort betöltött Árnyvadászok számítanak felnőttnek. Addig mondhatni semmi joguk nincs azon kívül, hogy iskolába járjanak és harcolni tanuljanak.
- Magának nem tanítottak jó modort? Nem önt kérdeztem ifjú Árnyvadász. - förmedt rá Alecra a nő. - Mindegy. Nem ezért vagyunk itt, hogy ilyen formaságokkal vesztegessük az időnket. Alexander.. igaz, hogy minap tudomást szereztek arról, hogy az Árnyvadászokat hatalmuk alatt tartják az égben megbukott Angyalok? Ráadásul tegnap elfogtak belőlük hármat? - fűzte még hozzá és látszott, hogy most már minden figyelmét csak Alec köti le.
- Igaz, hogy tudomást szereztünk róla de csak kettő angyalt fogtunk el. - mondta nyugodtan Alec. Nem is értem, hogy tud ilyen nyugodt lenni. Komolyan azt mondta az a szörnyeteg, hogy három angyalt fogtunk el?! A harmadik teljesen önszántából van itt. Nem azért mert kényszerítve lett! Legszívesebben a képébe ordítottam volna.
- De hát három Bukott Angyal van itt az Intézetben. Egy itt áll a szobába. Kettő pedig el van zárva. - mondta összezavarodott arccal az Inkvizítor.
- Jev önszántából keresett meg minket és azért van itt mert beszélni akart önökkel. - válaszolt Alec mire a Klávé többi tagja halk suttogásba kezdett az Inkvizítor meg olyan képpel nézett Alec-ra mintha felpofozta volna. Az arcán csak egy érzelem látszott még pedig az, hogy nem hisz neki.
A szemem egyből Jevre összpontosított ahogy a Klávé Inkvizítora kérdőre vonta.
- Mért pont most? - szegezte megint a kérdést az Inkvizítor Jevnek s közben úgy sistergett mint aki bármelyik pillanatban felrobbanhat.
- Mert megbántam de minden bűnömért vállalom a felelősséget.. és a büntetést. Meg akarok változni mert most már van kiért. - felelte Jev halkan de mégis minden szava tisztán csengett. A könyvtárban síri csend volt, csak a légzésünk törte meg olykor azt. Ahogy Jev kimondta, hogy a büntetést is elfogadja a szívem megrándult. Eddig nagyon nagyon bíztam benne, hogy igaza lesz a többieknek, hogy mivel segít és meg tesz mindent, hogy megtörjük az esküt... talán nem kap büntetést. De mégis mit gondoltam?! A Klávé az a Klávé.. és a törvény is törvény.
- A lelkiismerete feltámadt, milyen kedves. De nem hatódtam meg. Úgy hiszem magának hátsószándéka van és ameddig nem hajlandó önként elmondani őrizetbe vesszük a másik két Bukott Angyallal együtt. - dörrent rá megint és legszívesebben oda futottam volna Jev elé, hogy kiálljak mellé.
- Rendben. Nem tudok más mondani.. Esküt teszek, hogy nincs más szándékom csak az amit megosztottam önökkel. - mondta Jev mire az Inkvízitor egy mozdulattal elhallgattatta.
- Eskü, eskü. Ugyan.. bolondnak néz minket? Maga Angyal. Még ha Bukott is.. biztos tud kibúvót az eskü alól. - mondta kuncogva majd megköszörülte a torkát és rendezte az arcvonásait. - Azonnali hatállyal a Néma Testvérek felügyelete alá helyezem önt és két társát. További intézkedésig ott maradnak. Nincs több kérdésem és nem is hallgatok meg több szánalmas magyarázatot. - szólalt még meg majd egy mosollyal az arcán vissza fordult a Klávé többi tagja felé.
A szám leesett a döbbenettől. Mért csinálja ezt? Jev nem megy el, elmehetett volna! Helyette önként ide jött az Intézetbe, hogy találkozzon velük és megpróbáljon segíteni. Erre bezárják.. ráadásul oda. Az a hely... brrr. Jev mereven állt és semmi érzelem nem látszott az arcán. Sejtésem szerint legszívesebben megrángatta volna azt a borzalmas személyt.. egészen addig amíg végre tényleg figyel rá és nem csak azt látja, hogy Bukott. Jace is hasonló képpel állt mellettem. Ugyan minket is kikérdeztek de mi jóval kevesebb időt kaptunk. Magnus úgy állt a másik oldalamon mint aki menten elhányja magát. Amikor észre vette, hogy figyelem egyből felém nyúlt és megszorította a kezem. Ettől a kedves gesztustól majdnem elbőgtem magam.. Annyira elkeserítő ez a helyzet. Jajj Jev!
A Klávénak vissza kellett mennie Idirisbe de szabályokkal hagytak itt minket. Mégpedig, hogy nem hagyhatjuk el az Inézetet csak vészhelyzet esetében. Senki nem hagyhatja el. Még én se és Magnus se. Átkot raktak a házra, hogy ne tudjunk kilépni. Jev-et Daniel és Jack társaságában elvitték a Néma Testvérekhez és nem mondtak semmit, hogy meddig lesznek ott. Nem szeretem azt a helyet és ha bele gondolok, hogy nekem kéne ott lennem.. akárcsak egy percre is. Rosszul leszek..
A Klávé kegyetlen. Meg se hallgattak minket, mire ide értek ők már rég eldöntötték, hogy milyen ítéletet adnak és nem tágítottak tőle. Nem foglalkoztak azzal, hogy Jev segíteni akar és hogy, ha megkérték volna itt maradt volna önként. Nem.. nekik most az a fontos, hogy megmutassák még van hatalmuk.
- Gyerekek, ne haragudjatok de én ledőlök. Hosszú volt ez a nap.. Szerintem feküdjetek le ti is. - mondta két ásítás között Magnus majd kicsoszogott a könyvtárból. Már mindenki elment aludni, vagy legalábbis elvonult a szobájába. Mindenki.. kivéve Jace és én.
- Nem bírom. - mondtam magam elé nézve majd összerezzentem ahogy egy villám végig cikázott a sötét égbolton egy hatalmas dörgés kíséretében. Az idő egyszerre vánszorgott és suhant lehetetlen gyorsasággal. Szinte fel se fogtam, hogy a reggelből milyen hamar lett délután majd este.. és most már késő éjszaka.
- Tenni fogunk valamit. Ki fogunk találni valamit.. csak most.. még nem jöttünk rá mi a jó megoldás. Tessy.. ígérem segítünk. - mondta eltökélten Jace. Olyan komolyan nézett rám és olyan őszinteséggel mondta mind ezt, hogy elhittem neki. Nem tehetek mást.. hinnem kell.
- Köszönöm! - motyogtam neki hálásan miközben letöröltem gyorsan egy könnycseppet. Erősnek kell lennem és amíg ez a rémálom nem ér véget nem engedem meg magamnak, hogy elgyengüljek.
A szobát amit ideiglenesen kaptam az Intézetbe alig találtam meg. Ez az Intézet is olyan kanyargós és labirintus szerű akárcsak a Londoni ahol éltem. Úgy negyed órával azután, hogy elköszöntem Jace-től a könyvtárban estem csak be az ajtaján. Nem is törődve azzal, hogy átvegyem a Clary által kölcsön adott pizsamát ledőltem az ágyra és csak bámultam ki az ablakon.
Nem csinálhatja ezt a Klávé. Nem tarthat itt minket miközben mi tudunk a legtöbbet segíteni. Jev nélkül nem tudnánk semmit. Most pedig bezárták.. ki tudja meddig.
Az álom anélkül talált meg, hogy egyáltalán észre vettem volna, hogy elaludtam.
" Egyszer csak sötétség lett és nagyon hideg. Megborzongtam ahogy tudatosult bennem, hogy már nem az ágyamban fekszek hanem jéghideg nyirkos köveken ülök. Felkeltem és átkarolva magam próbáltam nem meg fagyni. Hiába erőltettem a szemem nem láttam semmit csak vak sötét vett körül minden hol. Döbbenet futott végig rajtam. A Csontvárosban vagyok.. Még ha álmodom is..
Ezt én álmodom? Vagy Jev? Lényegtelen..csak legyek már a karjaiba. Próbaképp, hogy mégis melyikőnk miatt vagyok itt először megpróbáltam másik helyre gondolni.. semmi változás. Aztán arra gondoltam, hogy legyen világos. Semmi. Oké, akkor ezt Jev álmodja.
- Jev.. itt vagy? - kiáltottam el magam és megindultam az egyik irányba miután a falon kitapogattam a menetirányt. A kezem mindig megcsúszott a nedves falon és így csak botladozva tudtam haladni.
- Angyalom! - kiabált Jev valahonnan az előttem elterülő sötétségben. Gondolkodás nélkül futásnak eredetem, nem érdekelt többet, hogy hideg van és minden nedvesség és dohos levegő terjeng mindenütt amitől úgy veszem a levegőt mint aki épp meg akar fulladni.
Az agyamat elöntötte a boldogság, még ha csak kicsi is. Ez is több mint a semmi. Reggel óta nem láttam, nem hallottam felőle. Most még csak a hangjától is repdesett a szívem nem hogy ha arra gondoltam, pár pillanat és a karjába lehetek.
- Merre vagy? - szólaltam meg miután megtorpantam. A hangjának valahonnan innen kellett jönnie.
- Itt Angyalom! - jött a válasz és egy kéz megérintette a kezem. A bőröm mintha szikrázott volna Jev érintésétől. Közelebb léptem hozzá majd szinte azonnal vissza is hőköltem. A rács nem engedett.. hogy is felejtettem el. Ez börtön..
- Nem tudsz közelebb jönni.. - mondta halkan Jev még mindig a kezemet szorongatva.
- Mért nem alkotod át az álmod? - kérdeztem tőle.
- Nem tudom. A rúnák amik itt vannak a falakon.. az egész Csontvárosba.. elveszik minden erőm. - motyogta maga elé. Ooooh..
- Ohh Jev. Annyira félek és iszonyú mérges vagyok.. A Klávé nem normális. Elvakult és.. és... - hadartam neki könnyekkel küszködve.
- Cssss Angyalom. Semmi baj. Idővel rá fognak jönni, hogy egyedül nem szállhatnak szembe velük. Én már csak tudom.. - mondta és mivel nem láttam, csak elképzeltem ahogy arra a bizonyos féloldalas mosolyra húzza a száját.
- Jó hallani, hogy legalább az egyikőnk pozitív. Én ugyanis nem így látom.. - mondtam neki fáradtan. Ezek után kételkedtem benne, hogy a Klávé egyhamar beismerné, hogy nem boldogulnak egyedül. Sőt szerintem egyáltalán nem fognak segítséget kérni senkitől.. Ha ennek híre menne az Alvilágban annak súlyos következményei lennének.
Éreztem ahogy Jev keze felkúszik a nyakamra és gyengéden közelebb húz magához. A másik kezével az arcom simogatta és szinte meg feledkeztem róla hol is vagyunk.. és, hogy ez rács választ el minket. Szinte.
Előrébb hajoltam és sóhajtottam egyet ahogy megéreztem Jev száját az enyémen.
" - Soha nem akarlak elveszíteni. Soha, soha, soha! " - suttogta az elmémben mire még erősebben nyomtam az ajkam az övére.
Zihálva és izzadságban úszva ébredtem fel az ágyamban. A takaró félig leesett a padlóra a másik fele pedig a lábam köré volt tekeredve. A fejem zúgott és úgy lüktetett mintha kalapáccsal ütnék az agyam. Soha nem tett padlóra eddig még amikor Jevvel álmomban találkoztam. Talán köze lehet ahhoz, hogy most a Csontvárosban van.. az álmát se bírta uralni. Uhhh.. remélem elmúlik ez a fejfájás.. minél előbb! Egy pohár víz és egy erős nyugtató után sikerült vissza aludnom.
Fáradtan sóhajtottam egyet majd erőlködve de sikerült rá vennem magam, hogy kinyissam a szeme és megnézzem mennyit sikerült aludnom az éjszaka. Épp a telefonom után kutattam a padlón mivel éjszaka oda raktam le amikor kivágódott az ajtó és Magnus viharzott be a szobába.
- Tessy.. én..én nem tudom, hogy mondjam el. Nem tudom.. Lehet megőrültem. Elment az eszem! Úristen! - hadarta el Magnus miközben fel-alá járkált a szobámba. Az agyam még mindig kicsit kómás volt de Magnus kiakadása meghozta a kellő hatást és pillanatokon belül felébredtem.
- Nyugodj már meg! - kiáltottam rá mert tényleg úgy nézett ki mint aki megőrült vagy legalábbis közel áll hozzá. Mi boríthatta így ki? - Vegyél mély levegőket! - mondtam még neki halkabban mire megállt, vett egy mély levegőt és miközben lassan kifújta leült az ágyam végébe.
- Tessy.. Láttam Nate-et. Álmomban.. Soha soha nem álmodtam még vele. Ez meg olyan élethű volt.. minta nem is álom lett volna! - mondta nyöszörögve majd eldőlt az ágyon és a takaróba temette az arcát. Ahogy megemésztettem amit mondott, hidegség öntött el. Amióta nekem megjelent álmomban intenzíven azon voltam, hogy elnyomjam az agyam hátsó zugába és ne is engedjem ki onnan. De most..
- Nem őrültél meg. Én is.. láttam pár napja. - mondtam neki halkan miközben felültem az ágyban. Azt hiszem itt az ideje, hogy kitálaljak Magnusnak..
- Mért nem szóltál? - szólalt meg döbbenten és mintha egy kis sértődöttséget is észre vettem volna a hangjában.
- Annyi minden történt.. és nem akartam még ezzel is nyomasztani az amúgy is nyomasztó helyzetet. - válaszoltam teljesen őszintén. Tényleg csak ezért nem mondtam el.. meg azért mert úgy gondolom ha nem beszélek róla akkor meg nem történté tehetem.
- Nem érdekel mi történik, össze is dőlhet a világ akkor is hallani akarok mindent ami veled történik. A legjobb barátom van Tessa Gray és nem vagyok hajlandó ezen változtatni még akkor sem ha te úgy gondolod, hogy ezentúl nem akarsz velem megosztani mindent. Főleg az ilyen dolgokat.. Őszintén bevallom az is rosszul esik, hogy Jevvel kapcsolatban sem mondasz nekem semmit.. de.. úgy vagyok vele.. vagyis eddig úgy voltam vele, hogy ha baj van elmondod nekem. - mondta egy szomorú sóhaj kíséretében Magnus és totálisan úgy nézett ki mint aki helyben elbőgi magát. Ahogy ezeket elmondta Magnus belesajdult a szívem. Nekem is ő a legjobb barátom az egész világon és eddig azt hittem ezt tudja de ezek szerint nem.
- Tényleg csak napolni akartam.. amíg rendeződnek a dolgok. Nem akartalak téged is felkavarni.. elég ha én borulok ki. Magnus nekem is te vagy a legjobb barátom és nem akarom, hogy ebben bármikor és kételkedj! - mondtam neki szomorúan. Nem elég, hogy Jev elvan zárva.. Nate se megy ki a fejemből.. most még Magnust is sikerült megbántanom.
- Jól van elhiszem.. de ezentúl nincsenek titkok! - mondta komoly arccal de a szája szélén már ott bujkált egy mosoly.
- Szóval.. mit álmodtál? - bár szívem szerint kerülném a témát de hallani akarom. Tudni akarom még is mit akar Nate.. Mért nem tűnt el örökre?
- Öhmm.. a Londoni Intézetben voltam álmomban.. és egyszer csak ott volt. Az a legkiakasztóbb az egészben, hogy Jevről és rólad beszélt... meg, hogy vigyázzunk mert már senki se az aminek látszik. Sok az áruló.. nagyjából ez a lényeg. - sorolta fel Magnus az álmában történteket miközben a gatyája széléről lógó rojttal szórakozott.
- Nekem annyit mondott csak, hogy Jevvel vigyázzak mert áruló. De Magnus.. én nem álmodtam. Látomás volt.. Nem aludtam amikor megjelent. - mondtam magam elé.
Jev szemszög
Egy enyhe fuvall éri el az arcomat és egyből tudom ki áll a cellám előtt.
- Betsy mit keresel itt? - mordulok rá. Semmi kedvem hozzá. Legszívesebben megölném de minimum megfosztanám a szárnyaitól. Amiket a mocskos ügyletei miatt meg se érdemel..
- Édesem.. hát így kell üdvözölni egy régi jó barátot? Mondjuk melegséggel tölt el, hogy újra a becézel. Alkut ajánlok. - szólal meg mézes mázos hangon majd hirtelen a folyosón égni kezdenek a falon lévő fáklyák. Isabella mindig is szerette a drámai hatásokat. Hmm.. Alku. Gyűlölöm ezt a nőt.. de ezt a helyet is.
- Mond mi az alku. - morgom még mindig neki. Nem vagyok hajlandó kedvesebb hangnemben beszélni vele. Nem érdemel mást...
- Nem is annyira alku.. Igazából tudom, hogy mit fogsz válaszolni. Mondhatni nincs más választásod. - közli velem mosolyogva amitől összerándul a gyomrom és hányinger tör rám. Pfff..
- Ne szórakozz velem.. nyögd már ki mért vagy itt Betsy. - mondom neki miközben felállok a földről és a rácshoz sétálok. Örömmel tölt el, hogy hátrál tőlem. Jó... féljen csak.
- Vagy megölöm a barátnőd vagy örökre elfelejted azt a szánalmas félvér Boszorkányt. - mondta Isabella miközben ráérősen nézegette a kezét. Első gondolatom az volt, hogy MI??? Félvér Boszorkány?
- Mi az, hogy félvér? Isabella legalább hülyeségeket ne beszélj.. úgy nem tudlak komolyan venni. - mondom neki. Próbálom elviccelni de legbelül megöl a kíváncsiság.
- Félig Angyal.. és félig Boszorkánymester. Mondhatni félig Angyal félig Démon. Egyedi eset ezt elhiheted.. Nem tudok még egy ilyenről mint ő. - szólal meg még mindig teljesen unott képpel. - Szóval?
- Elfelejtem. - mondom neki hűvösen. Ahogy ezt az egy szót kimondtam minta a saját szívem téptem volna ki de nem akarom, hogy bármi baja essen. Isabella komolyan beszélt, ismerem. Ó Angyalom.. annyira szeretlek! Mi lesz most?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése